Sir Gawain és a Vörös Sárkány cantiga III

A viadal után Gawainről a vértet
Levenni Gaheris segített,
Majd a szekérre felpakoltak,
S nekiindultak a poros útnak,
Az egyik csatlós, míg utaztak,
Nótára gyújtott, idézem most
Szavait e dalnak:

"Hej erdő erdő, sűrű lombú erdő,
Takarj el lombjaid árnyával
Mert ehagyott szép szeretőm,
Itthagyott éngem a búbánattal,
Elment csikómmal s vissza se jő,
           Hej erdő, erdő!

Hej erdő, erdő zöld bútemető!
Hallgattam volna jó anyámra!
Veres róka, vagy veres ló,
Veres asszony egy se jó!
Mert az Ő haja bizony rőt,
           Hej erdő, erdő!"

S a refrént együtt zengték,
Míg a kőkeresztet el nem érték,
Ami állt az erdő határában,
Egy öreg várta őket csuhában,
Hófehér szakálla hasáig ért,
Gawain
Lovával megállt előtte
Mosoly futott át orcáin
Gawainnek s az öregnek,
Mert az öreg volt Merlin,
Camelot nagytudású bölcse.

"Hát jó Merlin, mi szél hozott?
Hogy kerülsz ide, bölcs mágus?"
Kérdezte Gawain, míg alászállott
Nyergéból jó pej paripájának,
S kezét nyújtotta barátjának,
Ki megragadta alkarját a lovagnak,
S szívélyesen megrázta, miközben
Elhangzott a kérdésre replikája:
"Én az idők kezdete óta jövök,
Nem nézek sem utat, sem időt.
Ide szólított rendelésem utadra,
Ez volt a Sárkány parancsa.
Mert mielőtt eléred Aricon-t
Meg kell tudnod sok-sok dolgot
A Vörös Sárkányról s udvaráról.
Ez a gaz lator, egy bukott lovag,
Pellam király volt régi ura,
De az magától eltaszította,
Mert fűtötte álnok becsvágya,
S fenekedett a Végzet láncsájára.
Hanem ő, kinek neve Malior,
Bele a szégyenbe nem nyugodhatott,
S ezért felkereste Vortigern
Összedőlt romos tornyát,
S itt a hegy gyomrában mélyen,
Megtalálta magát a Vörös Sárkányt,
Lelkét neki adva véle lepaktált,
Tőle nyerte óriási erejét,
S elorozta sir Aricon várát, hitvesét,
S most ott üli udvarát,
Öntörvényű királyként a várban."
Mikor bevégezte a mágus,
Ekképp kérdezett sir Gawain:
"Ó mondd nagy Merlinus!
Ily erejű lovag felett,
Hogy arathatnék diadalt,
Mikor halandó erőm
Ilyen pogány mágiával nem víhat!"
"Jó Gawain,
Bölcs tanácsaim el ne feledd,
Hol nem gondolnád, hogy rejtezik,
Segedelmedet majd ott keresd,
Mert sokszor a gyengébb segít,
Míg a legerősebb elbukik."

Mikor e szavak elhagyták ajakát,
Koppintott botjával s köddé vált,
Magára hagyva aZ kis kompániát,
Akik folytatván utukat a síkságon
Által haladva egyre Aricon fele,
S másnap delelője után, mikor
Héliosz már elhagyni készült trónját,
De ragyogtatta még aranyló arcát
Érkezett Gawain Caer Aricon magos
Kőfalainak tövébe, falu volt körötte,
S egy szigetecskén magasodott aZ donjon,
Ami lebegett aZ folyó lágy ölén,
S aZ donjon körül megannyi sátor,
Színes kelmékből varrottak,
Erdei gombákkánt magasodtak,
S jó erős kőhíd vezetett a szigetre,
Számszerint három boltívvel.
AZ híd előtt álló sátorból
Alacsony szolga lépett elő,
S megállt Gawain lova előtt,
Száját szólásra nyitotta:
"Jó uram, Malior, a veres srákány
Lovagját szolgálom, ki e helyet uralja,
A lovag úrnak vele ugyan mi dolga?"
"Ej te szemtelen szolga!
Látszik, nincs uradnál tisztesség dolga!
Hamar szólj azért néki,
Meg akarok vele víni!"
Elszaladt a szolga, fejét válla közé húzva,
S csakhamar jött vissze vele ura,
Ki imígyen szólt Gawain elé állva:
"Úgy hát vívni kívánsz velem?
Kesztyűdet felveszem, hát rendben!
Hanem ma már nem küdök veled,
Holnap is lesz nap, s az alkalmasabb,
De a viadalt vérig folytattjuk,
Nem az első, de az utolsó cseppig!
A szigeten, a donjon keleti oldalán
Magasodó sátrak egyikében hálhatsz,
Töltsd kényelmesen utolsó estédet!"
Miközben így beszélt, megnézte Gawain,
Milyen ember is ez a sir Malior,
S úgy találta, hogy daliás alkatú,
Ám arcjátékának vad tánca,
S parázsként izzó szemei,
Természetének árulói.
A lovag, s kisérete átkeltek
A szép zöld szigetre,
S mikor elhaladtak a donjon mellett,
Annak Keleti ablakából,
A torony második emeletéről,
Kósza villanásként látta,
Sir Gawain, a második napként
Ragyogó Lady Diana de Aricon arcát,
S feledtette vele minden dolgát,
Krisztus
Dicső második eljövetele
Mellette biz' megfakult,
A hölgy nagy tündöklésére
A viharos tenger elcsitult,
Hős sir Gawain szívében.