hogy belépett a házba
csak rápillantott
a fonott vesszőkosárra
s a riadtan moccanó
pár félholt fahasábra:
elég a tüzelő mára - nyugtázta -
és hangjára
halkan visszaduruzsolt
a kályha
a sapkáját
egy szögre akasztotta
anyám zsémbelt:
ne oda tedd kérlek
és örökké elfelejted
hogy a fűrészport az udvaron lerázd…
de arcán az elnéző
félszeg mosoly
kinyílt ilyenkor
mint egy virág
emlékszem
apám szép mosolyára
ahogy esténként vártuk vacsorára
és az idő
azóta mintha állna
mikor az utolsót dobtam a parázsra
hallatszott a fahasábok
és anyám hangtalan zokogása
csak ültünk némán a tűz körül
valami csodára várva
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése