Anyámhoz

Anyám, te nékem azt hazudtad,
jók az emberek.
Igaz, te mondtad azt is,rosszak
de nem hittem neked.
Anyám, ahogy te óvtál engem,
ember nem óvott még úgy gyermeket
s ha intettél is néha,
nem vezérelt más, mint szeretet.

Jó anyám, már felnőttem én,
s már látom lelkedet,
s hogy emberré neveltél,
most köszönöm neked.
De nem kell már a szó,
és nem kell már a tett,
pihentesd most már kezed!
Engedj a magam útján,
s tán én is boldog leszek.

S hogy őszinte voltam?
S mindent elmondtam neked?
Hogyha fájt is néha,
meg kell értened...
Anyám, ha sok apró titkom
tőled már elvezet,
a némaságommal is
még neked üzenek.

Mert rögös az élet útja,
de szónál szebben beszél a tett,
mit tőled kaptam ajándékba:
köszönöm neked az ÉLETET.
Mert anyáink bennünk élnek újra,
hát köszönöm neked a HITET,
s köszönöm neked anyám,
hogy letörölted a könnyeket.

Mert rögös az élet útja,
de szónál szebben beszél a tett,
mindenért, mit tőled kaptam,
talán majd gyermekemnek fizetek.