Az élet kiváltság. Nem mindenkinek adatik meg, gondoljunk csak a sok elvetélt magzatra. Mi azonban, akik megkaptuk ezt a lehetőséget, gyakran letérünk arról a pályáról, ami ezt a nevet viseli. Élet. nem csak szimpla evés, ivás, házasodás, hanem egy sokkal mélyebb jelentéssel bír ez a fogalom.
Az élet, tömören megfogalmazva a valóságban tenni akaró haladást jelenti.
Ami elszomorít, hogy a félreértelmezés miatt kelepcébe került ember elveszti ezt a lehetőségét, és kapott, szerzett képességét éppen a nem élet gyakorlására fordítja.
Az alkotó, kreatív személyiségből, egy lepusztult, csak önmaga szükségleteit kielégítő, önző ember válik. Ezzel nem csupán saját pályáját rakja tele akadályokkal, hanem meggátolja vele sok más közösség, legyen az a család, netán a baráti kör haladását is.
Az élethez bátorság kell.
Hány emberről tudjuk, hogy depresszívvé válik, alkoholban, vagy más hasonló tudatmódosítóban keresi a megoldást.
Ők, átvegetálják azt a lehetőséget, amit ajándékként kellene elfogadni, és hasznosítani. Haszonná, értékké válás helyett egyfajta nyűgként beárnyékolják a társadalmi haladást.
A depresszív ember átalussza, a tudatmódosított átlebegi, közben szenved, mert kialakul a függés ahhoz a cselekvéshez amitől ő az életet szebbnek találja, és ahelyett, hogy a szabadságával élne, szárnyalna, önként vállalt, magára vett rabságba vonul, ahonnan szinte alig van szabadulás.
A szépen meghirdetett út, zsákutcává válik.
Élni. Az élet nem megfutamodást jelenti, hanem a kihívások feletti győzelmet. Bár, a mai világkép igen romboló hatást gyakorol a fiatalok fejlődésére, a probléma mellett nem lehet szemet hunyva elmenni.
Fájdalom nézni a mai fiatalok azon részét, ahol a kilátástalanság miatt elveszti a fiatal a lába alól a talajt.
Ők, mintha már nem szeretnék a hegyeket. Nem akarnak fentről szemlélni, csak kúszni, vagy rejtőzködni.
Mai társadalmi rendszerünk pedig felszínesen kezeli ezt a problémát. A fiatalok, mint emberek személytelenné váltak, csak statisztikai tények, számok, de nincs rájuk kellő figyelem fordítva. A carpe diem féle életfelfogás, kifordítva jelenik meg a tudatukban. Bár, ha mi is így szemléljük ennyire még nem volt igaz, mert sokan élnek így, hogy örülnek, ha átvészelnek egy-egy napot.
Ilyen életfilozófiával nem lehet sem önmagunk életét gazdagítani, és ezzel párhuzamban a társadalmat sem építeni.
Most mondjam, hogy néha meg is értem őket?
Nincsenek tervek, nincs jövő, csak a mindennapi kábulat, a nyomor, a szégyen, és a menekülés a semmibe.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése