Barátnők (KK-N)

- Szia! De rég láttalak!
- Szia, tényleg régen találkoztunk.
- Hogy vagytok? Jani, meg a gyerekek?...
- Milyen Jani, Jucikám?
- Erzsi vagyok. Hát a férjed, őt nem Janinak hívják?
- Dehogy is, Lilikém, ő Dani.
- Erzsi vagyok. És hogy vannak a fiaitok, Évikém?
- Andi vagyok. Köszi, jól, bár nekünk csak egy lányunk van, Matildkám.
- Erzsi vagyok. S hogy tanul a gyerek, Gizuskám?
- Andi vagyok. Már leérettségizett, és dolgozik. És a te lányod, Helénkém?
- Erzsi vagyok. Egy fiam van, a Jocó, tudod, idén fog érettségizni, csak mióta bejött a képbe a Borika, egy kicsit visszaesett a tanulásban. Te is tudod, hogy van ezekkel a mai fiatalokkal Hajnikám, nem?
- Andi vagyok. Dehogynem, Terikém, de hát nem lehet mit csinálni, akkor is mennek, ha tiltod őket.
- Erzsi vagyok. Igazad van, Szilvikém. Most elköszönök, sietnem kell, örülök, hogy találkoztunk és ilyen jól elbeszélgettünk! Jó lenne többször is összefutni.
- Andi vagyok. Tényleg, jó volt egy kicsit elbeszélgetni. Te Ilike, emlékszel még a Bélára?
- Erzsi vagyok. Milyen Bélára, Ziácskám?
- Andi vagyok. Hát a Kovács Bélára, Tildikém, a postás fiára! Akit megharapott egyszer nyolc éves korában egy macska.
- Erzsi vagyok. És mi van a Bélával, Zsófikám?
- Andi vagyok. Képzeld, meghalt a múlt héten! Megtalálta a macskát ennyi év után és visszaharapta, Tündikém, és képzeld, a macska veszett volt!
- Erzsi vagyok. Hát ez borzasztó. Öregszünk. Maholnap már senki sem marad, csak mi, Gittácskám. Na, szervusz, örültem, hogy láttalak.
- Andi vagyok. Szervusz, én is örültem, hogy összefutottunk. Puszilom az otthoniakat.