Talán az összeférhetetlenség vagy mértéktelenség verte a léket a fejembe bár ha meggondolom funkcióját tekintve jobban illett volna a tenyerembe. Szépen, kamatosan fejemre olvastad a vétkeimet és hibáimat majd kihegyezted a konklúziót ami ezúttal sem lett kézzel fogható. Eléheztetem magam békés egyetőrlésben az összeférhetőség és megbocsájtás nevében. A zászlót lelkesen torkomra tűzöm ki, csak ne vernéd, csak ne vernéd olyan erősen a baltával a fejemet. Értelmetlen és hasztalan mint a szintetikus palávereknél a kötőtű. Már velőm is vétkezik mint pankreas, ki hanyag, halcsók tolvaj csupán. Főleg ilyenkor múzsa járás idején, de most sikerült meglopnod a rejtőzködő koldus pillanatot egy lemaradt homokszemcsével. Élvezd a jelenlétét mert ez az a tyúkagynyi idősáv mikor a szívem bennem jár.
A múzsa tekintélyes lompozatokon merengett miközben némán, felszegett fejjel állt az aranystukkós nagyterem ormán, a gavallérok édes nyűglődéssel rajongtak sekélyes farán. A keringőzők közt egy sóhajléptű leány, tölgyből vájt fakanállal járta végig az összes táncot talán hogy hátha majd az eszcájgnál beválik végre a hosszú évek kutatómunkájával kifejlesztett hercegaktiváló csók. A csodaváró tekintete párás, mintha egyre csak a képzelt herceg fehér lovának patáit kutatná, a teremben zsizsergő embercsoportok között. Mint egy összetapadt szirmú, kókadozó liliom bimbó egy karcsú vázában az asztal sarkán.
Jelenést látott a bál utáni másnap estén a lány: hosszú sötétkék palástban, súlyos ólom karddal az oldalán, egy magas, ráncos arcú, fél lábú férfi állt, de még így fél lábbal is teljes értékű, magabiztossággal tornyosult az ablak mellett. Az arcán mély nyugalom és valami hátborzongató de mégis igézően sziklaszilárd eltökéltség és türelem tükröződött. A szoba túlsó végében állt de ahogy megszólalt, a mély bariton, az egész szobát beborította hangjának bizsergető rezgése :
- Imádkoztál ma este Desdemona? - a lány rémült volt és nem értette miért szólítja ez az ismeretlen férfi ezen a néven de mégis megpróbált felelni.
A válasz végét meg sem várva a férfi odalépett hozzá, sűrűn barázdált bőre csak még félelmetesebbé tette a fekete mélyen ülő, szempárt, melyből vágyhágó violák nyíltak amint hímillatú ujjaival átkulcsolta majd satuba szorította a lány sápadt nyakát hogy a másvilágra kísérje.
Hajamnál fogva vonszolsz végig az Isten sziklaszirtes szakadékai mentén mint az első áldozó szukát. De minek.. Még ha szűz lennék fűszer gyanánt az ágyadba cipelhetnél. Mindazonáltal sikerül egy barátságos hódra pendülnünk még így, metszőlovak híján is. Pedig tudom, szemét voltam mint megkenhetetlen ukrán határőr ami ritka mint a herélt holló. Hiába, nem fog itt a sörét. Szophatatlan suttogás csupán, kopott szaltók belém képzelt falloszán.
Az októberi tenger zúg-suttogására íródott és esténként a párás, parti sétány sárga-gyújtó kandeláber gyönyört oltott belém, még a selyemharisnya is kisimult, hideg csípte, kivillanó vádlimon.
A vörös ceruzaszoknya csak a térdemig takarta csókba lábamat. A Csajkovszkij sodorta sárgaságban, élvezhető hőmérsékletű tengervíz híján, égetett szeszben mártóztunk meg.
A vodkás üveg az előadás végéig hintalovam lakkgyomrában lapult és a váltólázas útitársnak kávé helyett járt. Kilöklek súlypontodból de csak addig míg le nem pereg a tekercs hogy aztán már púder nélkül mutatkozhassak előtted. Még akkor is ha láma vagyok, csak így d nélkül, önző,oktalan,ösztönalkatú láma, így simán, énszerűen. Adok abból mit még magamban találok, de hamar elfogy, csak még az égő fának ropogását hallhatod.
Csengettél, de Szív szégyenszemre letagadtatta magát és a mosókonyhában elhelyezett szennyes tartóban lapult meg. A szégyen régóta Májamba költözött, otthona jól felszerelt, de használható húsdarálót mindig örömmel fogad.
Kicsúszván ebből a kedélymetsző tompulatból vissza kell mégis derülni mint a kancamuffra parkolt ménnek. Most vesz egy nagy levegőt és mozdulatlan kéjbe merevül a jégen élők rendhagyó kielégülésére.
A nézőtér rég megtelt már, amikor az félhomályba borult lépcsőn botorkálva lassan helyünkre találtunk. Miután felállítottam két helybitorlót, végre lehorgonyozhattunk a vörös kárpit farderítőn és ebben a pillanatban felsóhajtottak a vonók marólúg hangsellői és a súlyos, bordó plüssfüggöny elindult felfelé.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése