A kék cinege madár kis odvában fészkelt, melyet gondosan fűszálakból, gyökerekből épített, majd puha mohácskával bélelt ki. A várakozást már igen csak unta, így kikukucskált odvából, vajon közeleg e már Tavaszanyó. Kiállt hát a fa egyik harmatos kis ágára, s rögvest tavaszért kiáltott. Trillás hangja bezengte az álmos vidéket. A színpompás kismadár puha sárga-kék tollazatát a szellőcske gyengéden megsimogatta. A kis cinege erre felbuzdulván, még hangosabban csivitelte vidám dallamát. Hangját a szél gyorsan felkapta, s már vitte is hírül Tavaszanyónak. Csepp lábaival már türelmetlenül toporgott, kis gombszemeivel kíváncsian fürkészte a tájat.
A hajnali kis harmatcsepp vidáman csillant meg a felkelő nap első sugarában. Gyorsan szaladt, hogy felébressze kicsinyke testvéreit. Reggelre már együtt csillogtak az első tavaszi napfényben. Egyszer csak, kedve támadt végigcsusszanni a hóvirág zsenge levelein. A hóvirág ezt nem bánta. Hótakaróját ő már korán ledobta magáról. A fehér hólepel fölé emelkedve, zöld leveleivel már messziről láttatta magát. A lágy tavaszi szellő kedvesen végig simogatta az álmos ébredezőket.
A tavasz hamar elszállt, a napok egyre melegebbé váltak. A kis cinege a finomabbnál finomabb rovarokat vizslatta. Párja is kivette részét a ház körüli teendőkből, hiszen hamarosan kikelnek a kis fiókák. Valakinek őriznie is kell a házat.
A kis fülemüle hangjával betöltötte a nyári éjszakát. Kis ruhája szerény, egyszerű színekben tetszelgett. Hangja csodás, fenséges volt. Nemes tekintetű szeme barna színben pompázott. Éjjel daloló, gazdag dallamvilágát bárki megirigyelte volna.
Nappal a fülledt forróság uralkodott. A bágyasztó, mozdulatlan levegőt csupán a botorkáló légy zümmögése törte meg. A pulinak már-már földig lógott a nyelve. Bozontos, kócos fürtjei szemébe lógtak, de őt ez cseppet sem zavarta. Sötét szemével bárgyún vizslatott maga elé. Nem volt kedve megmozdulni. Már az sem zavarta, ha a szemtelen veréb ellopta utolsó morzsáját. A verebeknek is nagyon melegük volt, így hát úgy gondolták az lesz a legjobb, ha a puli vizes tányérjában megfürdenek, felfrissítve magukat. A tikkasztó hőségben jelenleg a kis verebek hancúrozása keltette a legnagyobb zajt, de a pulit ebben a rekkenő hőségben már semmi sem érdekelte.
A méhek szorgalmasan gyűjtögettek, még a nagy hőségben is. Az egyik méh a piros pipacs virágporában szinte fürdött. Kosárkáit megtöltve az utolsó virágról felemelkedve néhány kört írt le a levegőben. Ezután nyílegyenesen elindult otthona felé. Egy másik virágon egy dongó hívta fel magára hangos dünnyögésével a figyelmet. Vaskos kis testét tarka szőrbunda fedte. Nyakát sárga kis sál díszítette. A kis szőrmók mókásan festett, miközben lubickolt a virágporban.
Az ősz enyhülést hozott magával. Őszanyó már készülődött, hogy új ruhába öltöztesse a tájat. A fák átvették ruhájukat, már aludni készültek. A virágok fáradtan hullajtották le szirmaikat. A nyári hőség mindenkit lefárasztott, ideje volt lassan pihenni. Hamarosan álomra szenderül mindenki. A fekete gólya gólyatársaival és a gémekkel együtt már úton volt Afrika felé. A fülemüle is készülődött már, pakolta kis bőröndjét, hisz holnap indul melegebb vidékre.
Bár azért volt, aki még nem készítette pizsamáját. A kis kék cinege búslakodott. Neki nincs kis pizsamája, nem öltözik át. Aggódva fürkészte a többieket, akik már csomagoltak. Mindenki nyugovóra tér, ő meg kajtathat a nagy hidegben magvak után.
- Vajon lesz mit ennünk a nagy hidegben? Készítik már nekünk a kis madáretetőt? – kérdezte izgatottan szomszédját, a kis széncinegét.
Nem volt mit tenni. A táj átöltözött, s már aludni készült. Lassan fehér takaróját is magára húzza. Hóanyó már készült is, hogy pelyheivel meghintse a tájat. Azért akadt mit enni. Nagy volt a forgalom a téli etetőnél. A nagy hidegben is megtömhette bendőjét az aggódó kis kék cinege. Szomszédja, a kis széncinege is falatozott már. A fakopáncs is meg-megjelent néha, hangos dobpergésével felzavarva a népet. A kis kék cinege szemrehányó pillantást vetett rá, majd magokkal a szájában érthetetlenül motyogott:
- Mit tudja ő, hogy mi az igazi madármuzsika! – fortyant fel egy pillanatra, de már folytatta is gyorsan mohó falatozását.
Teltek, s múltak a hetek. A kis kék cinege aggódása fölöslegesnek bizonyult. Volt minden féle finom falat, amivel megtömhette kis bendőjét. A téli hónapokat nem nagyon szerette. Folyvást panaszkodott, főként a házigazda fekete, lompos farkú, folyton sunnyogó macskájára. Túlságosan nem kedvelte azt a nagy szőrgombócot. Hát igen, ki hallott már macska-cinege barátságról?
Aztán, egy nap újra megmutatta a nap hatalmas erejét. A kis kék cinege ismét tavaszért kiáltozott. Ékes hangja újra szállt a széllel, hogy Tavaszanyónak hírül vigye kívánságát. Az élet körforgása folytatódott, a maga rendje-módja szerint.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése