Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. március 13., szerda

Keskeny út

with 0 Comment


Valaha, amikor egy barátommal lefordultunk az autópályáról, előbb egy nagyon széles, panelekkel övezett útra terelődtünk. Attól függően, hogy épp merre néztem, ő hol az egyik, hol a másik oldalon ült, és a volán is ide-oda lódult, rendkívül szűk kocsijában.
Kívülről nem is gondoltam, hogy befér több, mint egy fél ember, ám belül, “sok jó ember kis helyen is elfér” alapon, mint kelesztett tészta dagadt szép nagyra a hely. Az út tele volt kátyúval, és úgy tűnt, soha nem akar véget érni benne a rengeteg szürkeség. Még a fák is - azok az ujjnyi vastag, akkor ültetett, nyeszledék, jobb sorsra érdemesek -, a szürkébbnél szürkébbre kérgesedtek.
Taposta a gázt, de a kátyúk összefogdoshatatlan pocsolyái, bár egyre szaporodtak, ez a különleges optikájú jármű, mindinkább lassult. Kívülről úgy nézett ki, mint két nagy buborék összenőve, és jobbról, balról is leágazások százai nőttek ki. Az útkereszteződések tempót lassító, igazságtalan közlekedési lámpáiról nem is beszélve. Olyankor mindig összeszűkült az út, a gyalogosok csak úgy özönlöttek, ömlött az emberlánc egyik oldalról a másikra és ugyanazok a következőnél már tódultak is vissza.
Ez az oda-visszaság állandósulni látszott. Az út minden kereszteződés után, a zöldre váltott lámpa színeitől szétnyílt, és rengeteg körforgalmával átláthatatlan káosszá lett. A kocsik rendesen közlekedtek, egyesek jobbra tarts, balra előzzel, mások balra tarts, jobbra előzzel. Úgy tűnt, ebből az iszonyatból nincs kiút, hacsak egy, az útra kijövő szöges bakancs meg nem állítja őket. Ám a bizonyos, egymásra torlódott elemű, kellemetlen kihunyás kényszerűségét zúdította volna rájuk.
A nyüzsgés nem múlt, mikor a kocsi valószínűtlen volánja középre rendeződött, én pedig a hátsó ülésre, mert a barnásan eltájolt gondolkodású, sofőr barát vezetésbiztonságát mindenhogy zavartam volna úgy. Szikár, száraz, szürke ágakból tömzsi fatörzsek lettek, majd a felhők középre csoportosulásából, lángoló fényesség terült szét. Én felnéztem, nem volt színorgia, mint hajnalok, vagy naplemente idején, kedvesen, meleg barnával telített, sötétebb és világosabb foltokban terült szét a felhőtömör. Oldalain, ahol tiszta maradt az ég, a kék világoszölddel vegyített árnyalatán át ömlött alá a fény.
- Nézd, Józsi!
Szóltam előre, ő elengedte a volánt és ámult. Vonzott, már-már magába ölelt az alááradó ölelés. Szavak nélkül, hosszan átbeszéltük, csak úgy tolongtak a gondolatok. Már nem számított a korábban össze-vissza közlekedő járművek, és emberek veszélyeztető tolongása, csak derű és a kibontott lélek. Majd előre néztünk. Zsenge zöld - mintha nekünk mosták volna meg -, fű szegélyezte, pirosas kaviccsal fedett keskeny úton haladtunk, hegyek és völgyek között, jobbról, balról gyümölcstől roskadozó, nem gyümölcsfák között. A vadvirágok tömege, láthatatlan kezekkel tépte maguk közül a konkolyt.
A kocsi csak haladt. Elől, a messzeségben, egy nagyobbacska ajtó körvonalazódott, majd közeledésünkkel egyre tágult, s amint odaértünk a tökéletességbe, széttárult előttünk. Magunk mögött hagytunk minden rondát, rosszat és "szépet", a legjobbért és legszebbért.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.