2013. június 19., szerda

Beszélgetés egy "idegennel"

with 0 Comment


Egy parkban voltam, azon a napon, ami megváltoztatta az életemet. Egy kopottas fákból álló padon ültem, és mélyen elmerültem egy könyvben, aminek túl hosszú címe volt ahhoz, hogy megemlítsem. A szemem néha átugrott szavakat, sorokat, s az agyam szitáján kiperegtek, mivel gondolataim valahová elszöktek, s csak néha jártak vissza fejembe, hogy megtudják élek e még. Éltem. Habár néha csak megkövülten meredtem egy- egy falevélre, ami a sáros földön feküdt, megalázottan, megfosztva az egyetlen éltető forrástól, a fától. Színpompás szőnyeget képeztek így együtt a halott levelek. Ha egyszer-egyszer a nap rám mosolygott én bőszen emeltem fejem az ég felé és magamba szívtam az éltető energiát.
    Sokáig ültem itt egymagam, a természet hangjainak ölelésében, a nyugalom mozdulatlanságában, mígnem lépések zaja ütötte meg a fülem. Nem néztem föl. Csak lélegeztem nyugodtan, habár mégis valami izgalom támadt bennem, valami ismeretlen után, s kíváncsi voltam az idegenre. A lépések fokozatosan lassultak, ahogy közeledtek felém, s idegeim pattanásig feszültek, mert tudtam, hogy engem kémlel az idegen, aki lépteiből ítélve kizárólag csak férfi lehet. Egy idő után elnémultak a léptek, s egy cipő orra jelent meg a látószögemben.
-    Leülhetek? Megengedni?- kérdezte az idegen.
Fel kellett néznem, hiszen hangjának bársonya a szívemig hatolt. Nyugodt, békés arc volt, sugárzott a boldogságtól és az elégedettségtől.
-    Hogyne! Csak tessék!- feleltem gyakorlatiasan.
-    Ne haragudjon, de meg kell, hogy kérdezzek valamit. Remélem, nem tekinti tolakodásnak, de olyan gondterheltnek tűnik, valami problémája van? Úgy tűnt nagyon mereng valamin.
Meglepett szókimondása, s az hogy törődött egy idegennel.
-    Ez igazán meglep. A legtöbb ember csak tovább sétált volna s nem törődött volna egy magába roskadt, alig észrevehetően szomorú nővel.
-    Az átlagemberek igen, de engem magához vonzott a kíváncsiság. Egyszerűen tudtam, hogy most itt kell lennem.
-    Nos, ha érdekli, akármilyen meglepő is, nincsen semmi problémám, semmi súlyos dolog, mégis szörnyen érzem magamat. Érezte már valaha, hogy semmivel sincsen komolyabb gond mégis szomorú?
-    Igen!
-    Lehet, hogy előre érzem valami rossznak a bekövetkeztét, vagy az agyamat rágják a múltam férgei.
-    Bántja a múltja?
-    Nem is igazán a múltam bánt, inkább az átélt fájdalmak. Tudja, talán az a legnagyobb problémám, hogy magányos vagyok.
A férfi nem szólt, csak hümmögött, egyetértően, és a megértés tükröződött tekintetében.
-    A legtöbben azt mondják, gond van a kapcsolatokkal, problémát jelent, s konfliktusok adódnak, de nem tudják milyen egyedül lenni… A legtöbben szónokolnak a magányról, de nem tudják milyen az, mert folyamatosan párkapcsolatban élnek, vagy ugyanabban, vagy váltogatják azt, de nem ismerik a valódi magányt.
-    Mit gondol a magányról? Mi a valódi magány?
-    Tudja, amikor nincs kit felhívnia, vagy ha mégis eszébe jut valaki, rádöbben, hogy este van, és valószínűleg mindenki a párjával tölti az időt, amikor fájnak a csend éles hangja, és meg tudna süketülni a némaságtól. Amikor rádöbben, hogy nincs legjobb barátja, s akit annak hitt az sem az valójában, mert ez nem kölcsönös. Hogyan is lehetne legjobb barátság, ha csak az egyik oldalról van úgy? Magány az, amikor rádöbben az ember, hogy senki sem szereti igazán, holott ő igyekezett mindent elkövetni azért, hogy szeressék, az értelem határain belül. De viszonzásként bizalmatlanságot kapott, s azért, hogy megnyílt vigasztalást, de viszonzást nem. Mit ér hát megnyílni másoknak, ha azok elzárkóznak? Egy barátság mindkét oldalról befogadó, és mindkét oldalról önzetlenül ajándékozó kell, hogy legyen.
-    Értem. Tehát megtalálta mi a probléma valójában.
-    Látja, nincsen probléma, csak én viszem túlzásba az aggódást.
-    Lehet… de az is lehet, hogy igaza van és az emberek valóban hűtlenek, bizalmatlanok, és igazságtalanok. Ők is megütötték már számtalanszor a bokájukat, talán éppen ebből fakad bizalmatlanságuk.
-    Vélhetően. Mégis fáj. Gyakran a sírás szorongatja torkomat s alig bírok gátat vetni előre nyomakodó könnyeimnek.
-    S ha sírnia kell, hát miért nem teszi?
-    Mert szégyellem, hogy gyenge vagyok.
-    Egyetlen ember sem gyenge, aki sír, egyszerűen csak… ember.
-    De mit jelent már embernek lenni? Nem tudom eldönteni igazán, hogy létezik e olyan átütő és igaz fogalom, hogy ember.
-    Kell, hogy létezzen, hiszen maga is ember és én is az vagyok.
-    Igen, az vagyok, faji meghatározásban, de az ember szót, mint egy magasabb fogalomként gondolom, mint mondjuk emberséges.
-    Hm… szóval maga a tökéletes emberre gondol.
-    Hah, így már kicsit érdekesebben hangzik, ebben a megfogalmazásban.
-    Miért?
-    Mert tökéletes nem létezik, ahogy nincs szerelem, nincs nagy ő, nincsen teljes boldogság és maradéktalan megelégedettség.
-    Gondolja?- ezután hallgattam így tovább folytatta- Ha nincs szerelem és nincs tökéletes boldogság, hogyan képesek az emberek házasságban élni, gyerekeket nemzeni és biztonságban, szeretetben felnevelni őket?
-    A legtöbben azt mondták, nem szerelem volt először, csupán járni kezdtek valakivel, ki őket akarta. Aztán úgy vélem megszokássá vált, s már nem léptek ki a kapcsolatból. Így hát, ha nem léptek ki, honnan is tudhatnák, hogy ez a szerelem? Miért biztosak benne? Lehet, hogy csak ámítják magukat…
-    Nem tudhatják biztosan, de legbelül érezhetik és az elég. S ha ettől az érzéstől boldogok, mit számít, hogy szerelem e az vagy sem?
-    Igenis számít. Hol marad a kezdeti rajongás? A gyermeki imádat? Mindez hol marad? Nem ettől lesz szerelem a szerelem? Lehetetlen, hogy két olyan ember találjon egymásra, akik mindketten egymásért rajonganak…
-    Az imént azt mondta nem hisz a szerelemben, most mégis azt mondja „Nem ettől lesz szerelem a szerelem?” Úgy tűnik nekem maga hisz benne, csak próbálja becsapni magát, hogy elkerülje a csalódásokat, amik elvezetnék a szerelemig.
-    A csalódásokat? De hát miért kell, hogy csalódjunk egyáltalán?
-    Mert ha nem történne semmi rossz, nem értékelné ugyanúgy a jót.
-    Ez butaság.
-    Nem az. Gondoljon csak bele jobban. Emlékszik rá például, hogy mit evett két nappal ezelőtt reggelre?
-    Nem igazán, miért?
-    Próbáljon éhezni három napig, ne vegyen magához semmi táplálékot, s aztán értékelni fogja az ételt is, meg tudja mondani azt is mit evett egy héttel ezelőtt. Most nem értékeli azt sem, hogy sétálhat, azonban ha eltörné a lábát, s egy hónapig nem járhatna, bizonyára utána minden lépés csoda volna.
-    Ez elgondolkodtató… viszont azaz igazság, hogy még mindig nem tudom az igazai okát annak, amiért szomorú vagyok… a magányt már megszoktam, az mindig itt van, de valami most jobban fáj…
-    Én tudom, miért van összetörve.
-    Tudja?
-    Tudom, de magának kell rájönnie, bizonyára maga is tudni fogja majd a választ, csak hunyja be a szemét pár pillanatra, s gondolkodjon mélyen, lásson bele önmagába. Az önvizsgálat a legjobb módja, hogy rájöjjön…
Becsuktam a szememet, és elmerültem a gondolatokban, amit hirtelen sebes folyóként mostak el magukkal, s fuldokoltam a felgyülemlett keserűségtől, mindentől, amit mások tettek velem, amiket én tettem, tudat alatt bántva önmagamat. Felfalt az önmagam iránt érzett utálat, s a mások által rám vetített meg nem becsültség. Sok olyan kép rémlett fel előttem, amit már régen elfelejtettem… s anélkül, hogy észrevettem volna, már előtörtek a könnyeim, s csak arra lettem figyelmes, hogy a  könny az ajkaimra fut, és megízleltem sósságát. Még becsukott szemmel némán suttogtam:
-    Boldogtalan vagyok! Mindazért, amit magammal tettem, és mindazért, amit mások tettek velem, de ezen változtatnom kell, meg kell becsülnöm magamat is, másokat, harmóniát kell teremtenem…
-    S tőlem megkapod az erőt hozzá…- suttogta még az idegen ismeretlen hangon…
Mire kinyitottam a szemem cseppnyi mosoly ült arcomon, de kinek szólt volna már nem ült a helyén...




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.