Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. augusztus 18., vasárnap

NYÖGTE MÁTYÁS BÚS HADÁT...

with 0 Comment


Nyögte Mátyás bús hadát…

Mondtam már százszor, hogy fogsor nélkül ne beszélj!
Úgy pöszögsz, mint egy ittas szűzlány, a talponállóban.
Bárgyú mosollyal forgatod szemgolyóidat, amikből árad a gondolatnélküli butaság, valami elragadtatott öncsodálattal átitatva.
Hihetetlen önbizalmad, nem engedi láttatni veled azt, hogy sokkal többet kéne nyújtanod ahhoz, hogy förtelmesen rossz lehess.
Sápadt, nyúzott képed, beesett arcoddal, csak úgy világít a gyér fényben.
Szinte már szeretetreméltó katasztrofális együgyűséged, őszülő, gyér sörényed, méltón keretezi valaha volt arcodat.
Hogy ez a sors kíméletlensége, vagy kegyetlensége, azt nem tudom, de bizton állítom, hogy sötétedés után nehogy kibógnizz a temetőbe, mert halálra rémíted a kísérteteket.
És nyögte Mátyás bús hadát…
Már nem emlékszel, hogy ki, mert pont megint hiányoztál a kisegítőből, rubeolás voltál. De nem izgatott különösebben a dolog, mert Mátyást nem ismerted, na meg akkor nyögtél utoljára, mikor részegen leestél, a Tél utcában a járdáról. El nem tudom képzelni, hogy csináltad, a szemtanuk szerint, nem is a szélén mentél.
Csak arra tudok gondolni, hogy terven kívül, váratlanul ugrottál egy dupla rittbergert, és puff. Úgy odavágtad az álladat, hogy egyből kettétört az alsó fogsorod, amit epokittal megragasztottál, de rosszul.
Ha viselted, úgy néztél ki, mint egy döglött kardhal. Jobbnak láttad nélküle.

Ugye, hogy milyen idétlen, és kegyetlen játékai vannak a sorsnak!
Fiatal lányként, te is úszkáltál a tündérmesékben, királyfifélék fehér lovon, szeráfok éneke kísért a dómba, a harangok szédítő zenéje betöltötte az egész lelkedet.
Aztán nem jött királyfi, csak a lova, az is szürke. Úgy dőltek rád a szürke hétköznapok, mint egy négyajtós beépített szekrény, és kinyomta belőled az álmokat, meg a reményt.
Persze a nélkül is lehet élni, ami maradt hajdani belőled, az most a kocsmapultot díszíti, fröccsök hosszú sora eltompítja, megöli hajdani gondolataidat, a lelked zenéit, csak a kudarc hamis éneke visszhangzik benned.
A pusztulás lassú zenéje, álomba ringat, és kisimítja foszló lelkedet.

A visszaúthoz már gyenge vagy, meg nincs is elég időd.
Ja, kérlek, az elmúlást sem adják ingyen.

Hogy mit akarok ezzel a nyögte Mátyással?
Semmit.
Lehet, nem is igaz. Csak a múló idő megszépítette hősi ének, már régen nem él szemtanú, a költő azt mondd, amit akar.
És miért ne mondaná, hiszen kedves a fülnek, könnyűző gondolatokat gerjeszt ősi nagyságunkról, ami dallamos, és kedves.
De itt is jött a végén a fekete himlő, és hősiesség ide, hősiesség oda, az igazság az, ha minket nem az ellen, akkor a himlő győz le.
Hát ez egy őrület, de csak azért nem mondom, mert ezer éve hozzászoktunk.
A megszokás, meg nagyúr- mondják. 




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.