Valami furcsa dolog történt az erdőben .
A friss hajtások, amelyeket annyira szeretett Bugri, keserűvé keményedtek, Talpas ropogós füve sárgára aszalódott. Csak Kormos kedvenc bogyói virítottak a bokrokon egyre szebben :
pirosan, feketén, kéken. A fákról rozsdás levelek hullottak a földre, a táj ág-bogán ökörnyál lengedezett, s a nap aranyszíne megfakult. A reggelek egyre hűvösebbekké váltak, nehéz köd ülte meg az erdőt.
A nyuszi testvérek fázósan bújtak össze a kotorékban , alig fértek el benne. Vagy a kotorék ment össze, vagy ők nőttek meg? Még a fölöttük ágazó vadbodza is elpártolt tőlük. Egyre ritkábbak lettek a levelei. Anyjuk se járt már haza, máshol vert tanyát.
A testvérek gyakran elkóboroltak étel után kutatva. Bugri pedig el-eltűnt mellőlük, s csak a napkelte hozta haza. Aggódtak is miatta eleget a testvérei.
- Hol kódorogsz olyan sokat ? - nyusszogták haragosan. -Ne feledd, itt mindig leselkedik ránk a Veszély. De Bugri csak nevetett rajtuk.
- Nagy vagyok, már nem félek,
a Veszéllyel szembe nézek - dudorászta vidáman.
Az erdő szélén finom csemegére leltem. Illatozó káposztásra !
- Káposztásra ? –csillant fel Talpas és Kormos szeme.
- Este elviszlek oda , akarjátok ?
- Akarjuk, akarjuk, hogyne akarnánk! - lelkendeztek a testvérek.
Azzal egymáshoz simulva boldogan elaludtak.
Alighogy sötétedni kezdett, és felpislogott a hold az égre Bugri , Talpas és Kormos útnak indult csemegézni a káposztásba. Vidáman ugrándozva haladtak.
- Hú-hú… Hú-hú…Hú-hú..! Óvatosabban nyulacskák !- kiáltott utánuk Bagoly néne.
De izgalmukban meg sem nem hallották a testvérek.
Az erdő megelevenedett, halkan ropogott az avar, villogó szemek figyelték őket. Ilyenkor mozdulatlanná merevedve lapultak a földre. Aztán, uzsgyi ! - rohantak tovább. Éhesek voltak, s korgó hasuk elfeledtette velük a Veszélyt.
Gyérülni kezdtek a fák, világosodott a táj. Kiértek az erdő szélére.
-Itt van a finom káposztás ! – visított fel önfeledten Bugri - s eszét veszítve rohant ki az erdőből. A testvérek utána. Neki estek a friss káposztaleveleknek,degeszre tömték a hasukat , s a mennyei illat teljesen elbódította őket.!
Ám ekkor éles fényvillanás kápráztatta el őket, majd irtózatos dörgő hang rázta meg a csendet. Bugri felugrott, de azon nyomban nagyot puffanva a földre zuhant! Talpas és Kormos rémülten menekült az erdő felé. Szívük majd kiugrott a helyéből ! Még egy villanás és robaj követte őket.
Az erdő széli bokor alatt lapulva várták testvérüket. De hiába, nem jött. A kétlábú Veszély pedig felemelte Bugri élettelen testét a földről, s a vállára vetve elindult a másik irányba.
Kormos és Talpas sírva, visítva rohant haza a kotorékba. Már csak ketten maradtak.
Ugrit és Bugrit elragadta a Veszély.
A mamának igaza volt.
A friss hajtások, amelyeket annyira szeretett Bugri, keserűvé keményedtek, Talpas ropogós füve sárgára aszalódott. Csak Kormos kedvenc bogyói virítottak a bokrokon egyre szebben :
pirosan, feketén, kéken. A fákról rozsdás levelek hullottak a földre, a táj ág-bogán ökörnyál lengedezett, s a nap aranyszíne megfakult. A reggelek egyre hűvösebbekké váltak, nehéz köd ülte meg az erdőt.
A nyuszi testvérek fázósan bújtak össze a kotorékban , alig fértek el benne. Vagy a kotorék ment össze, vagy ők nőttek meg? Még a fölöttük ágazó vadbodza is elpártolt tőlük. Egyre ritkábbak lettek a levelei. Anyjuk se járt már haza, máshol vert tanyát.
A testvérek gyakran elkóboroltak étel után kutatva. Bugri pedig el-eltűnt mellőlük, s csak a napkelte hozta haza. Aggódtak is miatta eleget a testvérei.
- Hol kódorogsz olyan sokat ? - nyusszogták haragosan. -Ne feledd, itt mindig leselkedik ránk a Veszély. De Bugri csak nevetett rajtuk.
- Nagy vagyok, már nem félek,
a Veszéllyel szembe nézek - dudorászta vidáman.
Az erdő szélén finom csemegére leltem. Illatozó káposztásra !
- Káposztásra ? –csillant fel Talpas és Kormos szeme.
- Este elviszlek oda , akarjátok ?
- Akarjuk, akarjuk, hogyne akarnánk! - lelkendeztek a testvérek.
Azzal egymáshoz simulva boldogan elaludtak.
Alighogy sötétedni kezdett, és felpislogott a hold az égre Bugri , Talpas és Kormos útnak indult csemegézni a káposztásba. Vidáman ugrándozva haladtak.
- Hú-hú… Hú-hú…Hú-hú..! Óvatosabban nyulacskák !- kiáltott utánuk Bagoly néne.
De izgalmukban meg sem nem hallották a testvérek.
Az erdő megelevenedett, halkan ropogott az avar, villogó szemek figyelték őket. Ilyenkor mozdulatlanná merevedve lapultak a földre. Aztán, uzsgyi ! - rohantak tovább. Éhesek voltak, s korgó hasuk elfeledtette velük a Veszélyt.
Gyérülni kezdtek a fák, világosodott a táj. Kiértek az erdő szélére.
-Itt van a finom káposztás ! – visított fel önfeledten Bugri - s eszét veszítve rohant ki az erdőből. A testvérek utána. Neki estek a friss káposztaleveleknek,degeszre tömték a hasukat , s a mennyei illat teljesen elbódította őket.!
Ám ekkor éles fényvillanás kápráztatta el őket, majd irtózatos dörgő hang rázta meg a csendet. Bugri felugrott, de azon nyomban nagyot puffanva a földre zuhant! Talpas és Kormos rémülten menekült az erdő felé. Szívük majd kiugrott a helyéből ! Még egy villanás és robaj követte őket.
Az erdő széli bokor alatt lapulva várták testvérüket. De hiába, nem jött. A kétlábú Veszély pedig felemelte Bugri élettelen testét a földről, s a vállára vetve elindult a másik irányba.
Kormos és Talpas sírva, visítva rohant haza a kotorékba. Már csak ketten maradtak.
Ugrit és Bugrit elragadta a Veszély.
A mamának igaza volt.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése