Fénykép

Odakint az eső, szakad, esik megint,
Szemem egy már poros fényképünkre tekint.
Aprócska patakok sós forrása fakad,
A két szomorú és üres zöld hegy alatt.

Mikor így néztél rám... mikor mosolyogtál,
Mikor még elhittem, mikor bolondoztál…
Én már nem az vagyok, aki melletted állt.
Egy részem veled tart, a másik mélyre szállt…

Vajon így is tud majd valaki szeretni?
Vajon tudok-e még valaha nevetni?
Nem látok jövőbe, nem tudom a választ,
Csak nézem a képet, nézem, amíg fájhat…