2014. május 18., vasárnap

A TAJGÁN

with 0 Comment


Pável Petrovics úgy összehúzta magát a trojkán, hogy még közelről is rongycsomónak nézhette bárki, de amíg a szem ellátott, nem volt az úton emberfia. 
Zúgott a szél, élesen vágta arcába a hókristályokat, a dermesztő hideg marcangolta medvebundáját, mindenáron alá akarva jutni. 
Vaskos, nehéz lova hozzászokott az ítéletidőhöz, szinte fel sem vette a hóvihart.
Pofája, sörénye fehér volt a ráfagyott jégtől, oldalán, hátán a megolvadt hó megfagyott, szőrébe ragadva úgy hatott mint számtalan kis csengettyű, röpködve a szélben.
A szán siklott hangtalan, úgy suhant a fehér semmi végtelenjében, mintha az utazás örökké tartana. 
Pável Petrovics sok telet és hóvihart tudhatott maga mögött, de soha nem tudta megszokni
az ezzel járó igencsak terhes életkörülményeket. Ítt a tajgán lehet valahol a pokol kapuja, mert vagy a hidegtől döglik meg az ember, vagy a nyári szárazságtól és hőségtől, itt vagy hóvihar van, vagy porvihar- mondta Pável Petrovics vastag prémgallérjába, ami felhajtva, egészen a kucsmájáig eltakarta arcát.
Nem kellett a bakon kucorogva előre látnia, nem jött szembe semmi, csak a szél korbácsolta hó. 
Még szerencse, hogy Vologyka ismeri az utat, - dünnyögte, mert én azt sem tudom hol vagyunk.
Mitya Gavorscsinnak is most kellett meghalnia, olyan a föld, mint az acél. Nincs ember, aki ki tudná ásni a sírgödröt. Nincs annyi vodka, amennyi ezt lehetővé teszi. 
Mondtam is a feleségének, te Másenyka, tegyétek ki a fészerbe a testét, ott kellően kifagy, 
aztán ha jön az enyhülés, már meg lehet bontani a talajt. 
Akkor majd meg lehet adni neki a végtisztességet, ha utólag hát utólag. Nem fog kevesebbet érni. Attól tartok, Mityának igyis- úgyis mindegy, toron ő már úgysem tud se inni, se enni. 
Amúgy is elég mihaszna volt szegény, nem sok örömet okozott a családnak.
Így legalább egy szájjal kevesebbet kell betömni vagy beverni. 
Döckölö, szaggatott hangon röhögött a bunda mélyén, tetszett neki, amit mondott. 
Ebben a bundában az a jó, hogy akármit beszél is az ember, ebben bennmarad, nem lesz belőle szóbeszéd. 
Hogy odavolt szegény a Natasáért! Akárhogy is tagadta, mindenki tudott róla.
Mondták is a kocsmába, hogy ez a Mitya hogy hajtja azt a Natasát! Csak kergetés közben nehogy elfelejtse miért is fut utána. 
Ha tudta volna a szerencsétlen mi fog történni vele- akár meg is kérhette volna Natasa kezét...
Igaz, nős volt, de nem mindegy hogy egy asszonyt hagy magára vagy kettőt? 
Neki már egyikbe sincs öröme, most már megette a fene az egészet. 
Mondtam is az özvegyének, tegyék ki a Mityát a csűrbe, aztán nyáron el lehet temetni, de az
asszony nem merte a csűrbe rakni, mert fél a halottaktól, mondtam is neki, ne beszéljen ilyen butaságot, ettől inkább életében félt volna, mint halálában. 
Ha meg kísértene is, éjszaka megveregetné az ajtót vagy ablakot, hát mondjon rá egy imát, 
és ne engedje be. 
Egyszer elunja az ácsorgást, aztán visszatér a csűrbe. 
Hamegmár sikerül eltemetni, onnan úgysem tud kimászni a rengeteg föld alól. 
Többé nem tud zavarni téged.
Jó, hogy Mitya alatt szakadt be a jég, és nem alattam. Most nem lenne, aki hazaviszi ezt a kis kukoricát meg krumplit. Szerencse, hogy Fomától szereztem egy zsáknyi káposztát, már igazán fogytán volt az enyém. 
Így meg, hogy Mitya a csűrben fekszik egy lópokróccal leborítva, nem kell neki sem krumpli, sem káposzta. Ha jól meggondolom, elég szerencsés. Meg ez a rohadt hideg sem zavarja.
Jó lehet neki. 
A szán, nagyot zökkent, Pável Petrovics hanyatt a szánkóba esett, még nyelvét is elharapta. 
Ejnye, az Úristenit, még jó, hogy nem előre estem, hanem hátra. Így legalább nem taposott agyon a szánkó talpa. ha átmegy rajtam a trojka, biztos odafektetnek Mitya mellé a csűrbe. 
Jól néztem volna ki. 
Igen körülményesen négykézlábra kászálódott, és visszamászott a bakra. 
De nehéz ebben a bundában mozogni- szólt, és kínkeservvel kirángatta halinacsizmás bal lábát a krumplis zsák alól. 
Már Pjotr Siskin is megmondta, bolond ember szánkózik hóviharban, még a szemeimet sem tudom az élesen vágó hótól nyitva tartani.
De mit tudok csinálni. Enni azért kell valamit, ha nem megyek érte, ez ugyan ide nem jön magától. 
Ahogy távolodott a fergetegben, úgy halkult lova nyakában a kolomp. Egyre kisebbedett, a
kavargó hófüggöny hamar eltakarta szemeim elől. 
Csak álltam ott a fehér semmiben, néztem Pável Petrovics után, ha ugyan megtörtént az egész, 
lehet, hogy csak a hóvihar játéka volt.
Itt minden lehetséges. 
Ezt már sosem fogom megtudni.  




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.