Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. május 18., vasárnap

Toll halk sercegése a papíron

with 0 Comment


Fülledt, eső utáni nyári hőség tombolt, kövér izzadság cseppek gördültek végig az arcomon, a fülem mögött, végig csiklandozva a hátamon. Némelyik hangos csettenéssel a fehér papíron landolt, szürke foltot hagyva. Nyugalom volt, az asztal fölé hajolva írtam, csak a tollam sercegése zavarta egy kissé a békés délutáni csendet, még a kutyák sem ugattak, ők is egy hűs, árnyékos helyre menekültek.
A toll monoton hangon sercegett, egy távoli képet láttam meg hirtelen, selyemhernyók rágtak szüntelen sercegéssel az öreg házunk forró padlásán, a frissen hozott eperfa ágakon. Telhetetlen gyomrukat nem győztük friss, üde levelekkel tömni. Leguggolva egy sarokba, kissé eltávolodva tőlük, lenyűgözve néztem ezt a mérhetetlen zabálást, mely nem csitult el sem éjjel, sem nappal. Befejeztek egy levelet, már másztak is feljebb, egy újabbat keresve, és mint a kis gépek, szájukkal félkörívet rajzolva monoton darálták befelé azt. Jellegzetes édeskés szag terjengett körülöttük, pára, és az ürülékük szaga. A padláson forróság volt, ők ezt szerették, én nem nagyon, egész testem úszott a verejtékben, gyomrom kavargott a szaguktól, tulajdonképpen utáltam őket. Szürkésfehér hernyótestük hűvösen sima tapintású, mint a kígyóké, rátapadtak az ember kezére, ágaskodtak, levelet keresve.
A hatvanas évek elején, ők voltak a szegény ember aranyai, a plusz jövedelem, melyhez nem kellett más csak egy pár jó és gyors láb, egy meleg, nyugodt padlás, és sok eperfa. Mikor először láttam őket pete korukban, el nem tudtam képzelni, hogy ujjnyi nagyságúra zabálják magukat röpke egy hónap alatt. Szinte naponta nőtt a terület, amit elfoglaltak, s végül övék lett az egész padlás.
Sokszor álmodtam velük, hogy éjszaka megindul a hernyósereg lefelé a padláslépcsőn, mert elfogyott ennivaló, csúsznak lefelé araszolva, be a házba, az ágyunkba, meleget keresve. Ijedten ugrottam fel, félve lépve a padlóra, hogy elérjem a villanykapcsolót. Valójában, nem csak undorodtam, de féltem is tőlük, az éhes szájuktól, az egyre növő testüktől. 
A hajnal már fent talált, zsákkal a kezemben, ugrottam fel a biciklire, és tekertem ki az országút menti eperfákhoz. Egyre messzebb kellett menni, mert a fák lombja gyorsan fogyott, mind bedarálták a hernyók.
Rövid pihenő csak a vedlések idején volt, de az almozás akkor sem maradt el. Ezt a munkát utáltam a legjobban, közvetlen kapcsolatba kerültem velük, libabőrös lettem, ha rám ragadtak, erős lábaikkal belém csimpaszkodtak. Ilyenkor határoztam el, hogy inkább csemetefát kapálok az erdészetnél a tűző napon, fele pénzért, de a selyemgubó jól fizetett, csak az undort kellett leküzdeni. Azzal biztattam magam, egy hónap nem a világ, gyorsan eltelik, és akkor már tele lesz a bukszám.
Mennél hangosabban sercegtek, mi annál magasabbra másztunk az eperlevélért, fogyott a zöld ág, boldogok voltunk a húgommal, mert tudtuk, hogy nem sokára csend lesz. Telerakjuk a padlást helyes kis vesszősátrakkal, és a hernyósereg megindul feléjük, elfoglalják a gubózó helyeiket, és nincs több fára mászás.
Ráértem, csak guggoltam a padláson és néztem őket, ahogy írják a kis fekete orrukkal a nyolcasokat, és zárják be magukat az átváltozás selyem börtönébe. Tompa fényű, rózsaszínes, halványsárgás, vagy fehér selyemgubókkal teltek meg a kis vesszősátrak. Maga volt a csoda, és ezt mind, abból a rengeteg zöld eperlevélből gyártották. Bent zajlott a csoda, de ennek a végét nem sok lepke érte meg, örökre a börtönében maradt, mert a gyárban leforrázták őket, és a gépek szépen letekerték róluk a drága selymet. Úriasszonyok nyakán lebegtek tovább a szélben, szép hölgyek testén csillantak meg a bálokon. 
Már megöregedtem, de hernyóselyem blúzom, sálam soha nem volt, nem is vágytam rá, valahogy úgy vagyok vele, mint a bundával, égetné a bőrömet, az a sok elpusztított állat.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.