Idegenek

Ingerlékeny. Nehezen higgad le. Fogai sárgák. Többnyire melankolikus.

Három hete részegen elgázolták. Előtte szétverte a kocsmát.

Spermabankban sose járt. Fiatalon se. A gyereket nem bántja - részegen sem.

Feleségét sem bántja. Egyszer tésztaszűrővel arcon vágta. Egyszer betörte a fejét.

Elvonóra nem megy. (Nem függő.) Ha vezet csak két konyakot iszik.

Esténként szúr a szíve, fáj a gyomra. Olyankor már csak sörözik.

Ingerlékeny. Nehezen higgad le. A főiskolát nem fejezte be. Egyszer szívott füvet.

Nemi betegséggel nem kezelték. Ritkán szórakozik. Akkor részeg.

Nem engedi az arcára. Amikor terhes volt férje megerőszakolta.

Anyjához menekült, de visszament. Folyton frusztrált a súlya miatt. Jól kommunikál.

A reflexei rosszak. Könnyen befolyásolható.(Makacs.)

Passzív az ágyban, és sorozatfüggő. Lassan hízik.

Este mindig farkasnak képzeli magát. Veremben él, és eszik.

Általában tyúkot. Gondolatban már a szüleit is megette. Nem sajnálta őket.

Vitális. Edzője szerint, jól fut el a szélen. Barátkozó típus.

A tanárok szeretik. Gyakran álmodik keselyűkkel, olyankor felriad.

Suliba apa viszi. Suliból anya hozza. Ha kifogná az aranyhalat hármat kívánna:

Férjen be a csapatba. Apa és anya szeresse egymást. Sose legyen este.

  
  

Hétfő

Hajnal vérzik a reggel szuronyhegyén,

ébred a város. Kicsordul a csend

színig megtelt dögkútja, és a rend

a növekvő zajban nem marad helyén.

Szél támolyog a panelházak között,

áznak az elárvult játszóterek,

a percek, mint széthulló gyöngyszemek,

tűnnek el most a park bokrai mögött.

Monoton lüktetésbe kezd az utca,

mintha egy végtelen gyártósor volna,

villamosok, trolik futnak szememben.

Egy busz beáll, a megálló kiürül,

a hétfő újra a tér fölé feszül,

és győzelmet arat megint felettem.

 
 

Kertek lázadása (KK-V-FE)

A kutyaképű darazsak hajnalban berepülnek

szobánkba, habzó szájuk rozsdásan vonyít,

összerezzen a kert, szégyenlősen bújik meg a ködben,

testén nyílt seb feszül, beköpik a legyek,

csendje ázott vászonfoszlánnyal szorítja el, őseink görnyednek

évtizedes viharok villámai alatt, arcuk bronz-barna,

nézd, hogy tipegünk ott gyermekkori félelmeinkkel,

ágyások lobbannak lángra a deres síkokon, mint tépett

tunikás fruskák, kik műkönnyeikkel korbácsolják boldogságuk,

tépett tunikába öltözik az égbolt is, s most

csontszáraz göröngyökbe kapáljuk mindennapi kenyerünk,

lábunk alatt rozsdaszilánkok jajgatnak, túlfejlett gazok

tekeregnek utánunk, hajnali szelek másznak át a

kerítés drótjain, termetlenné lázadó kert zokog,

mankóikat hónuk alá csapó,hátba támadott tavaszvégi

seregek menetelnek, kedv vesztett katonák,

kik harc nélkül adják fel földjeinket,

s ott vonyítanak sisakjuk peremén a kutyaképű darazsak,

hova lett az a tűzszemű tavasz, öröknek hitt gyermekkorunk

csaholása, mitől őrjöngő kertek nyugodtak bele a végtelenbe?

Nem találom ezt a tavaszt. Te sem.

Csendem víztükrére felfekszem lebegni.

Hajnal (KK-V-FE)

Álomvégi ködben vánszorog a

lakótelep, közelít a hajnal.

Csőre töltött fegyvere

csattan a házak között: sóhajok,

ébredés.

Felhőtengerbe fullad a hold,

megmentenéd, de még gyenge vagy.

Az este majd úgyis kiemeli onnan.

Vigyázzban állnak a házak,

erkély-szájukkal sebet harapnak

az éjszaka testére, hogy

kivérezzen lassan.

Szótlanul (KK-V-NYK)

asztalra tett üvegedben

megfeszül a délután

kezed remegése

szememben táncol

szememben táncol

kint székeink áznak

utánad kiáltok

távolodó sziluetted

szememben táncol

szememben táncol

Október-szikraár (KK-V-NYK)

egy vágányon

vakuzik az ősz

másodpercekre elvakít

egy lángcsóva

eleje vége

körbezár

Röntgen (KK-V-FP)

- búcsúzik -

szemed pihen szememen

háromezernyolcszázhatvanöt nap

- az ismeretlen és a messzeség –

ha dokumentálnám röntgen

ezt a címet adnám

több mint tíz év egyszer sem

akarnád olvasni

a bőröndöm olyan nehéz

elzsibbasztja a karom

pedig csak a legfontosabbak

te tudod

segítettél összerakni

szemed pihen szememen

- kirepül –

romhalmaz az udvar

elrugaszkodom lebegek felette

egy kicsit lassan egy kicsit gyorsan

látni s e akarlak de utánam kapsz

megragadod nadrágszáramat

- gondolom

nem is te vagy csak a szél

simított

és lökött is rajtam egyet

így kissé gyorsabban repülök

a kapu felé

azon kívül már nincs

lebegés csak itt hol

romhalmaz az udvar

- becsuk -

hagyd majd én becsukom

legalább én is csinálok valamit

ami majd ottmarad emlékezetedben

s végre kirekesztem magam

parfümöd illata

itt keveredik vodkaszagú számban

úgy mint első randevúnkkor

ezért nem

kellett volna kikísérned

hagyd majd én becsukom

- figyel -

későesti sóhaj

a ház a kirakat a stand

figyelem a szélvédőn át

kettészakadt instant világunk

a visszapillantó tükörben

még nézlek egy darabig

a szerpentin kopog

tükőrsima téli gumim alatt

többé nem halom ezt a zajt

innen már minden napom minden napod

későesti sóhaj

- behuny -

a sebesség ellazít

felgyorsítok

kikanyarodok a

bekötőútról

záróvonallá sűrűsödnek a felezővonalak

összefolyik erdő rét

erdő rét erdő szűkülő tér

ülésbe szorít az erő

behunyom szemem

nincs út

nincs hajtűkanyar

nincs szalagkorlát

nincs kereszteződés

a sebesség ellazít

Már az ősz zenél (KK-V-FP)

már az ősz zenél

rozsdás acéldróton

arcomba vágja

a nyár mementóját

indulok

itt hagyom végre

a betontenger-tájat

harmatingem kettészakadt

ziháló mellkasom

a szélben lángol

Sikerek (KK-V-NYK)

a panel kilencedik emeletéről
kizuhan a híradó
a földszinti konyhából
férfi orgazmus-foszlány

szél pörgeti a port
egy gyűrött sörös doboz áll csak ellen
mintha valami láthatatlan zsinór tartaná

aztán elszakad
nekilódul az aszfalton
végül
a kapualj előtti lépcső
állja útját

a kuka mellett
kutya szimatol
dolga-végző délután lebeg

kis tócsa gyűlik
fürdik benne néhány füstszűrő

E. utolsó napja (KK-V)

hűtő mögött cipőkanál hever
csokor hervad az asztalon.
állott a levegő-sosem nyit ablakot.
romlott ételei közt kutat-
persze nem talál semmit.
teste törékeny váz
rázkódik mikor a hörgőit köhögi fel
ezen a gyönyörű napon.

Téli leselkedő

ha szememmel egyvonalban
kicsit ferdén tartom a tükröm
megdöntve
egészen jól kivehetően
látom a májust

Ellenkező irányba

dalt kiáltok
direkt süket füledbe
szemedből
kiszökik a délután
nehéz egyedül
átgázolni a terek
pocsolyáin
kezed keresni
újra ismerkedem az
ürességgel
te pedig a villamoson
ringatózol
elborult elméjű síneken