már az ősz zenél
rozsdás acéldróton
arcomba vágja
a nyár mementóját
indulok
itt hagyom végre
a betontenger-tájat
harmatingem kettészakadt
ziháló mellkasom
a szélben lángol
Az álomhatárról rideg kézzel ránt vissza a hajnal, s téged idéz az első gondolattal: régi kedvesként nézek a szemedbe. Akarlak mohó...
Íratkozz fel friss híreinkre! ;-)
Email címedet bizalmasan kezeljük!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése