Még nincs itt az idő (KK-V-FE)

Kényszerítenél, de nem mered,
nem más, mint nyílt szívem a fegyverem
mi nyers, őszinte, sóhajtó is olykor,
szavaid is vágják, néha igen sokszor.

Jó pajzsként védi kincsét szűz énemnek.
Felfogja a maró szókat, mik égetnek,
a letagadt szerelmed, mi mégis ébren tart,
az őrzi magját a reménynek, mi hajt.

Ha nem is él, soha nem létezett,
a gondolata volt mi engem megfékezett,
hogy a halálsóvár eret penge ne vágja,
hiszen az a világnak még nem eléggé fájna.
 
 

Nem láthatsz át titkomon (KK-V-FE)

Nem láthatsz át titkomon,

erős vasálarc van arcomon,

mi nem törik, könnytől nem rozsdál,

meg se reped, ha épp megdobnál.

Rideg tekintet és örök mosoly,

ezt látni, még ha világom összeomol

is. Húsomba nőtt, el nem enged,

titok örző kulcsa rongyos lelkemnek.

Nem is sejted bennem mi rejtőzik,

a bút, a valót, fájót, s az erőt, mit

szívem generál egyre és egyre,

de nem emlékszik a nevedre.

Koszos folt csupán, nem érthető,

ezért nincs mi, csak én, te, és ő.

Emiatt titok, az én összes dalom,

s ezeket előtted örökre tagadom.

  
  

Semmirekellő (KK-V-FE)

Koszos úton, poros úton,
sötét éjjel lépked,
de nem figyelik, nem kísérik
őt, nappal sem a fények.

Néz ő rá tucatnyi
ismerős ismeretlen arccal,
de csak mosolyogva halad tovább,
nem törődve mával, se holnappal.

Útját fűrkésző kiváncsi tekintetek!
Vegyétek le róla a bántó szemeteket!
Múltjáról, jelenéről nem tudtok ti semmit,
háta mögött kibeszélitek, hazudtok, de mennyit.
Személye előtt kis pincsikké váltok,
tömegesen ti, a sarkát tapossátok.
Megváltozik majd, higyjétek, (ígérem) ha felnő(vök),
akkor majd nem mondhatjátok rá(m), hogy semmirekellő (kölyök).
  
  

A romlás virága

Valahogyan (KK-V-NYK)

Valahogyan..karjaidban lelkem mindig
nyugalmat talál.
Olyankor szárnyal, akár a szabad madár,
Olyankor nincs vele se bú, se a magány.

Valahogyan.. szerelmes öledben szívem mindig
hevesebben ver,
Olyankor kiugrana, szállna az égbe fel,
Olyankor lágyan, egy ritmusra dobbanna szíveddel.

Valahogyan.. álarcától szabadul meg leplezett arcom,
ha valamennyiszer csak csengő hangod hallom.
olyankor lehull énemről minden hazug lepel,
olyankor a viharfelhőket lágy fuvallat viszi messzire el.

Valahogyan.. eszem soha sem képes önmaga lenni,
mikor hiányodban égve szívem rohan emlékeket szedni.
Olyankor szívemről az aggódás láncait nem tépi le semmi,
Olyankor hiányodat más nem pótolja senki,
Olyankor egyre vágyik: csak is veled lenni,
Olyankor egyet akar: újra szemedbe meredni,
Olyankor egyet szeretne: puha ajkaidra csókokat lehelni,
Olyankor érzi, rajtad kívül e nagy világon mást, képtelen szeretni.

Altató (KK-V)

Pihe-puha párnára
hajtsd le
a fejed!
Altatódal
csendül,
csendes,
neked.
Édes álmodat
hintse
csillámpor,
aggodalmaid
mossa el a zápor.
Mire elalszol,
Zsinóron a
holdat
lehúzom neked,
ablakodon keresztül
világítsa
helyed.
Vigyázzon rád
míg én
távol leszek,
emlékeztessen rám,
míg nem lehetek veled.
Álmod közepén
kihalászom
a legszebb csillagot,
ragyogjon be minden
nélkülem eltöltött napot.
s ha majd
magad hirtelen
ébren találod,
én ott leszek,
s újra
az ágyad mellett
állok.

Szerelmetes (KK-V)

Sóhajom
emlékezik rád,
s a momentumra,
mikor mézédes
csókkal varrtad rám
szerelmed jelét.
Rád bízott testem
ölelted óvva,
szerelemkehely:
te, belém forrva.
Mellkasunk összeér,
szoros a helyzet,
aprókat dobog
szívünk egyszerre.
Lehunyt szemmel
hallgatom
a szerelmünk dallamát,
s dúdolom egyre
a kedves,
rólunk szóló
dalát.

A Magány ringyója

Nem félek