Káposztaleves

Tünde, az alacsony, gömbölyded középkorú hölgy egész életét a diétákkal folytatott küzdelemmel töltötte, örökké a fogyókúrák útvesztőjében tévelygett. Az étel valóságos ellenség volt számára, ami elől menekülnie kellett.

Sokféle ilyen-olyan kúrát kipróbált, de mindegyikkel volt valami baja. Többször sikerült ugyan nagy mennyiségű súlytól megszabadulnia, ami a diéta végén sikeresen visszakúszott rá, de már jó pár barátja, ismerőse, és rokona társaságában. Ahányszor megszabadult tíz kilótól, annyiszor visszajött tizenkettő, tizenhárom, tizennégy…

A módszereket általában feljegyezte egy nagykönyvben, ami az évekkel együtt egyre duzzadt, vastagodott, látszatnyi eredmény nélkül.

Az első taktika a teljes éhezés volt, amitől olyan rossz hangulatba került, hogy bárkit gond nélkül lenyakazott volna, aki az útjába akad. Olyankor kerülte az embereket, nem bírta nézni a vidámságot, és végtelenül sajnálta önmagát. Remeteként szenvedett egymagában. Sikeresen ledobott pár kilót, de amikor nem figyelt oda, újra visszatértek. A teljes éhezés kibírhatatlan megpróbáltatásnak bizonyult.

A második egész jó módszernek tűnt, csak vacsoráznia nem volt szabad, egyébként a nap folyamán mindent evett, mégis az esti éhezések rányomták a bélyeget a hangulatára. Persze, olyankor minden szomszéd olyasmit főzött, aminek az illata ínycsiklandozóan keringett a levegőben órákig. Sült krumpli, palacsinta, fánk, paprikás burgonya, rántott hús és társai elképzelt hiánya sanyargatták a lelkét.

Egy nap eldöntötte, hogy nem diétázik soha többé, mert már majdnem harminc kilóval volt több, mint a fogyókúra kezdetén.

- Ilyen vagyok, és kész! – jelentette ki.

- Akinek nem tetszem, ne nézzen rám!

- Nagy test, nagy élvezet! Legalább nem töröm fel a férjem tenyerét, ha hozzám ér!

- Ki látott már sovány tyúkot? Hát úgy dobná ki a gazdája, hogy arról koldulna!

Ekkor önfeledten belevetette magát a kulináris élvezetekbe, és fura mód, nem hízott tovább, elégedetten törölte le a homlokát, hogy egy gonddal kevesebb, ám ennek ellenére volt egy jó mondása:

- Tudjátok, mennyit kell ennem ahhoz, hogy mindezt fenn tartsam? – kacagott önmagán a többiekkel együtt.

Végtelen örömforrásának különböző betegségek vetettek véget, amikor az orvos megmondta, ha nem hajlandó változtatni, akkor bele fog pusztulni.

- Vége a boldog zabálásnak! – sajnálkozott – Tudtam, hogy eljön egyszer ez a nap! Pedig olyan jó volt nem számolni a kalóriákat!

A kórházi diétával, és a mellé szedett gyógyszerekkel sikerült leadni a fölösleges harminc kilóját. Hősiesen betartotta az orvosi utasításokat, de az sem tartott sokáig.

Magánszorgalomból ugyanis tovább fokozta a sikeres kúra hatását, így hónapokig zöldségen és gyümölcsön élt. A zöld dolgokra végül rá sem bírt nézni, maradtak a gyümölcsök, meg az üres főtt burgonya.

Akkor kezdett újra dagadni…

Siralmasnak találta, hogy az almától és a burgonyától mindenki más fogyott, ő pedig lassanként kezdte visszaszedni a keservesen leadott kilókat. Előbb azzal áltatta magát, hogy az egész csak víz, de mikor már a tizenötödik kilónál tartott, kénytelen volt beismerni, több annál.

Nem vett róla tudomást…

Egy reggelen, puszta kíváncsiságból ráállt a mérlegre, aminek a mutatója túllépte a határt, amit kiszabott magának.

- Ez már több a soknál! – kiáltotta.

Bevásárolt újabb fogyókúrát-segítő, készítményeket, fehérje italporokat, de semmi…

Akkor nekiveselkedett a káposztaleves kúrának. Bár egészen odáig úgy volt vele, hogy aki azzal le tud fogyni, megérdemli! Hihetetlen akaraterő, kitartás, rendíthetetlen hit, és még ki tudja, mi kell hozzá!

Megfőzte a levest, a tízliteres fazék tele lett vele. Pedig csak azt tette bele, amit kellett.

Egy jó nagy fej káposzta, hat nagy vöröshagyma, egy óriási zellergyökér, négy sárgarépa, zöldpaprika, só, ételízesítő, paradicsompüré, és annyi víz, amennyi ellepi. Az írás szerint minél többet eszik belőle, annál jobban fogy, mert ezek a zöldségek negatív kalóriások. A negatív kalória azt jelenti, hogy több kalóriát éget el a leves megemésztése, mint amennyit bevisz a szervezetbe. Azért merészelt belevágni, mert mást is lehetett enni mellé…

Első nap a levesből minél többet, és gyümölcsöt, kivéve banánt. Hősiesen legyűrte a rengeteg levest, pusztán három almát és két narancsot bírt megenni mellé. Másnap zöldségek és a leves, na az sem volt egy leányálom, alig bírta ki estig, amikor egy nagy krumplit megehetett vajjal. Harmadnap zöldségek és gyümölcsök, amiből szintén alig bírt enni, mert megfőzte a második lábos levest, ami akkor 5 liter lett. Negyednap újabb adag leves főtt, de már került bele kelkáposzta és csípős paprika is, hogy ne lehessen érezni az ízét. (Éjjel pedig a magnéziumhiánytól begörcsölt a lába.) Ekkor három banánt, és tejet ihatott mellé. Sokszor az üres cikóriakávé mentette meg az életét. Evett, evett, és evett, hogy minél gyorsabban lemenjenek a kilók.

- Edd magad soványra! – kiáltotta nevetve.

Ötödik nap húsz deka főtt marhahúst fogyasztott el a leves, és a zöldségek mellé. Hatodik napon a két szelet csirkehús, leves, meg zöldségek következtek, a hetedik napon viszont a főtt barnarizs már az éhhaláltól mentette meg.

- Nem adom fel! – kiáltotta.

Igen ám, de közbejött a húsvét, ezért egy csirkemelles nappal megtoldotta a diétát, hogy ehessen sonkát, meg tojást. (No, meg csokit, tejszínhabot, és süteményt.) A nyolcadik nap reggel derült ki, hogy minden hiába, hiszen a kőkemény diétának köszönhetően sem ment le róla 3 kg- nál több, pedig 5-9 kg súlyvesztést ígértek, mégis végigdiétázta a napot.

- Pedig nem csaltam! Tökéletesen végrehajtottam, miért nem ment le? 25 liter levest faltam be a nyolc nap alatt! – kérdezgette az ismerőseitől.

A háromból egy visszakúszott rá a két nap alatt, amikor újból nekiveselkedett a hétnapos kúrának.

Megfőzte a tízliteres lábos levest…

- Képtelen volt megenni, már első nap iszonyúan fájt a feje…

Ismét cikóriakávé tejjel…

Másnap este végre a krumpli! – pedig akkor már majdnem feladta, és arra gondolt, eszik valami rendes ételt, mert nem bírja tovább…

Harmadnap… - még mindig rengeteg a maradék leves…

- Kisfiam, nem akarsz besegíteni?

- Fúj! Ebbe? Isten ments! – fogta be az orrát, és elrohant a gyerek.

- De hát mi a baj? Hiszen első alkalommal meg bírtam enni 25 litert? – sóhajtozott – Most használt az a sok átok, amit a körülöttem élők rászórtak a levesre?

Azzal rá sem bírt nézni, betolta a hűtőbe, és elővette a korpás kekszet vajjal…