Életút

Sanyi bácsi oly rég maradt magára, hogy már maga se emlékszik mióta. Van annak tán harminc éve is! Korán árvaságra jutott, így még gyerekként segítenie kellett anyjának felnevelni kisebb testvéreit.
Így hát későn tudott a saját lábára állni. Az anyjától kapott régi varrógépen, foltozott, átalakította a kinőtt vagy kihízott ruhákat, aztán már kötényt, inget is varrattak vele a falubeliek. Sokasodott a munkája, így segédet kellett felvennie, aztán a műhely is kicsinek bizonyult, hozzá toldott  hát a  házához  egy szobát, külön bejárattal, falnyi ablakkal.  Mindent vállalt foltozást, javítást, kellett a pénz az újabb varrógépekre, s miután ezeket is beszerezte, segédeket vett fel még.
Cégére kezdetben az ajtó felett kékre festett üvegen aranyos betűkkel hirdette, hogy Keresztes Szabóság, az ablakra meg Javítás, alakítás, méret utáni varrás felírás került. Ahogy fellendült az ipar, kibővült a műhely, a megnagyobbított ablakon már az állt, hogy: Női-férfi divatáru méretre.
Ehhez igazodtak a vendégek is.
Sanyi bácsi  átlépett  már  ifjúsága  határán, s ráébredt, hogy neki nem is volt igazi családi élete. Vágyott rá. Összefogtak a barátok, ismerősök feleséget  keresni  neki.  Nem illett ám a menő szabóhoz akárki. Végül a szomszéd faluban rátaláltak a jó családból származó, tanult Juliskára. Megbeszélték a lány szüleivel  a  komoly szándékot,azoknak is tetszett a híres szabómester,  s aztán egy vasárnap Sanyi bácsi elment háztűznézőbe a barátjával. Nem tagadhatja le maga előtt se, torkában dobogott a  szíve , de amikor megpillantotta  Juliskát szorongása egyből köddé vált. Tetszett neki a magas, szép arcú, komoly lány, beszéd közben kiderült róla, hogy értelmes, művelt is. Azonnal eldöntötte, hogy ő lesz a felesége.
A templomi kihirdetések után megtartották a lagzit. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, zene, tánc, lányszöktetés. Sokáig emlegették azt   a  lagzit. Ahhoz fogható rég nem volt a faluban!
Ahogy telt az idő, sorra érkeztek a gyerekek, azaz a lányok, mert  arrafelé  gyermeknek  a fiú számított, a lány csak lány volt. De ez nem zavarta őt, szerette a családját, virágzott az üzlet is.
A  varrószalonban   Sanyi bácsi vette fel a méretet, lerajzolta a vendég minden óhaját, megbeszélték  a  megfelelő  anyagot, hová lesz a zseb, milyen legyen gomb. A többit az alkalmazottak végezték el. A próbákon jelen volt ő, s mindig akadt a vendég kedvére való egy-két javaslata.
Végre hódolhatott a gyümölcsöskertjének. Mivel kertje meredeken lejtett, így nem volt egyébre alkalmas, mint gyümölcsösre. Ott aztán kedvére oltott, keresztezett, dédelgette fáit, épp csak a port nem törülte le róluk. Nem is termett olyan csodakörtéje senkinek a vidéken, mint neki. Híre járt annak. Ősszel, a leszedéskor, kemény, ehetetlen volt, de a jó meleg csűrben, szénába bújtatva  oly fölséges ízűvé vált, hogy még a félhalott is feltámadott volna tőle.
 Végre jómódban, nyugalomban élhetett. Lányai jó partit csináltak, s férjeikhez költöztek a faluba. Kellhet ennél több?
Csak Juliska, a felesége vált napról napra sápadtabbá, lesoványodott, néha nehezére esett az evés is. Hiába vitte be Sanyi bácsi a közeli nagyváros híres professzoraihoz, azok csak hümmögtek, nem bíztatták semmivel. A menthetetlen kór néhány hónap alatt elemésztette kedves feleségét.
Sanyi bácsi mély közönybe süppedt, elhanyagolta a varrodáját, el a kertjét, napestig a karosszékében ült, s bámulta a falat. Lányai gondosan ápolták, s lassan visszatért szemébe az értelem, a fény. De a varrodát bezárták, arra már nem volt türelme, no meg szükséget se szenvedett. Csak kedvenc fáit dédelgette. Lányai szerették volna maguk közelébe tudni őt, de hajthatatlan maradt. Nem hagyja el a két kezével felépített családi fészket. Naponta eljárt hol egyik lányához, hol a másikhoz ebédelni, elbeszélgetett velük, politizált is egy keveset, legtöbbször önmagával vitázva az unokák örömére, a reggeli meg esti tejeskávét pedig maga készítette el.  Úgy tűnt lassan helyrebillent a lelki egyensúlya is, gyakran fütyörészett kedves fái közt munkálkodva.
Néha megfeledkezett az ebédidőről, s ha késő délután ért a lányához, és már nem is várták, akkor se volt baj. Egy jó csupor aludttejet s egy szeletke kenyeret épp oly örömmel fogadott, mintha tyúkhúsleves lett volna.
A falubeliek tisztelték az idős szabó mestert, néha szóba hozták a régi szép időket.
Naponta eljárt a fodrászatba, ahol fiatal kisasszonyok borotválták, finom illatos kezükkel megsimogatták az arcát, s ő boldogan bókolgatott nekik, ahogyan illett valaha. Csak azt sajnálta, hogy szegény lányok milyen mostoha körülmények közt dolgoznak, bomlik a tető, belátszik a kék ég. Unokái, lányai hiába mondták neki, hogy új épület az, s a kékség, nem az ég egy darabja, hanem a neoncsövek fénye. Nem hitt nekik. Ő jól látja. Hát ráhagyták.
Aztán egyszer a zöldes fehér kockás flanel alsónadrágba ment át a falun ebédelni. A lánya majd rosszul lett, de az öregúr még dicsekedett is azzal, hogy milyen szép nadrágja van. Még hogy alsó nadrág, mit értesz te hozzá, dohogott magában.
Másnap meg tetőtől talpig kormosan állított be ebédelni. Csak égszínkék szeme világított arcából. De ő észre se vette. Kiderült, hogy fázott a lába, sehogy se melegedett fel. Így hát a fűtőtest mellé tett hokedlire felmászva ráállott a kályha tetejére. Az meg beszakadt alatta. Még szerencse, hogy a kemény vaslap kioltotta a tüzet.
  Ezzel aztán betelt a pohár. Jó, hogy nem égett el elevenen. Így akarata ellenére Gabi lányához költöztették kedvenc tárgyaival együtt  külön kis szobába, s hogy ne legyen egyedül, délutánonként unokája ott tanult mellette  a szobában.
 Nem tetszett ez Gyuri bácsinak, eleinte naponta hazasétált, de valamelyik unoka mindig épp arra járt, vigyáztak rá. Gyakran indulni akart a varrodájába, csak nehezen tudták elterelni róla a figyelmét.
Aztán elfeledkezett a régi családi fészekről, unokáját, Katikát vélte az ő drága kislányának, aki meghallgatta nagyapja zavaros meséit, helyeselt neki, s megvolt a nyugalma. Sanyi bácsi sokat aludt, keveset evett, majd  úgy  beszélt, mintha még fiatal lenne, tanítgatta Katikát erre-arra, s unokája szánva nagyapát, belement a játékba.
 Hadd legyen még valami öröm az életében.