A lélek melegít, újra a párnájával ölelkezik,
Titokzatos, idegen párjával szövetkezik.
Dimenzión átfut, lábnyoma vigaszt nyújt,
Térden esve,csúszva egy porszembe fújt.
Tüdeje siklík, áramlik a légkörön,
Utolsó karátja felragyog az ékkővőn.
Lélegzet megszűnik,halkul a káprázat,
Tovaszáll a zsivaj, visszafogva átrázat.
Lendít magán, árnyékját megelőzve,
Túlsó parton játszik kergetőzve.
Tépkedi a végtelen, cikázva röpköd,
Kifogástalan pengeélen táncolva döfköd.
Kiábrándító hajlamai invitálják a hajnalra,
Kulcslyukon bámulva hangulata taglalja.
A természet zord külseje veszi árnyaltan,
Mount Everest-et figyeli bágyadtan.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése