Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2015. április 8., szerda

Füstbe ment remények

with 0 Comment



Hetek óta fütyül a szél a város utcáin, csontig hatol a dermesztő köd. Klaudia behúzott nyakkal, testéhez szorított karokkal siet haza. Sajog a lába a napi felszolgálástól, egy percre se ülhetett le, tiltja a főnök. A kapuba érve belerúg az üres kukába, majd belöki  az udvarra.
Úgy látszik, nem ért még haza Tibor, a fene essen bele ebbe a cudar világba!  A csend várja csak a félhomályban, kabátját ledobva végigdől a kanapén, cigarettára gyújt, s nyomkodja a távirányítót.
 Egyre csak az jár a fejében, amit Jenő mondott a vendéglőben, hogy hazajött Géza.
Ha hazajött, hát hazajött, mi köze neki hozzá! Nem érdekli már az a hóhányó, gyáva alak. A legnagyobb bajban hagyta itt magára! Azt hitte, ha kifizeti az orvosi költségeket, azzal megtette a kötelességét! Mennyit szenvedett akkor testileg, lelkileg! Mégis sokáig várta vissza titokban.
  Aztán lassan elkopott a fájó érzelem, s barátaival belerázódott a mindennapok taposómalmába. Idővel összeköltöztek Tiborral, aki  más volt, mint Géza: megfontolt, komoly, családra vágyó. Bár Klaudia nem érezte magát felkészülve a házaséletre, legalább megszabadult az otthon nyomasztó légkörétől, ahol anyja italba fojtotta elrontott életének keservét.
Klaudia mégis valamiféle ürességet érzett, se Tibor kedvessége, se a barátok nem tudták elűzni a tátongó magányt, a hiányérzet gyötrelmét. Előttük sikerült  palástolnia  mindezt, de maga sebzett madárként vergődött benne. Valahányszor megszólalt régi daluk összefacsarodott a szíve. Az is megtörtént már, hogy  a felmosó nyele a régi dallamra Gézává változott képzeletében, s ő önfeledten táncolt vele.
 Ó, Géza, te átokfajzat, hová tűntél, sóhajtott olyankor. Elvitted az álmaimat is. Azt ígérted, együtt kelünk útra, itt hagyjuk ezt a huzatos porfészket, s csupa kaland lesz az életünk!
 Erre vágyott Klaudia. De elfújta a szél. Terhes maradt, s az nem volt az álom része!  Géza orvoshoz vitte, biztatta, s ő hitt neki. Tizennyolc éves volt. Mire kijött a kórházból Géza sehol se volt. Lelépett. Ő itt maradt meggyötört testtel, megsebzett lélekkel, füstbe ment reményeivel. Most meg annyi év után hazajött.
Kulcszörgés térítette magához. Tibor érkezett, Klaudia vacsorához terített.
-    Na, egészen jól sikerült a főztöd – dicsérte meg Tibor.
-    Nem leszek  soha  konyhatündér! – csattant fel Klaudia, s párja elhűlve nézett rá.
-    Történt valami? - állt meg a  villa a  kezében.
-    Nem - s szó nélkül ágyba bújt a fal felé fordulva.
Tibor semmit se értett az egészből, de nem faggatta őt.
   A vendéglőben már mindenki tudta, hogy hazajött Géza. Barátnője suttogására kurtán válaszolt a lány, majd szótlanul járt-kelt, felszolgált. Gépiesen lépett az új vendég asztalához, hogy felvegye a rendelést. Az ismerős hangra összerezzent, s meglódult a szíve.
-    Szervusz  -  búgott Géza hangja.
-    Szervusz  -  válaszolt közönyt erőltetve.
-    Beszélhetnénk?
-    Dolgozom, nem lehet. 
-    Látnom kellett téged, rettenetesen hiányoztál…
-    Láttál, most mehetsz.
-    Hallom, összeköltöztél Tiborral - erőltette a beszédet.
-    Össze hát, nyáron lesz a lakodalmunk -  dacoskodott.
-    Boldog vagy ?
Klaudia nem felelt, egy másik asztalhoz lépett.
-    Este a szokott helyen - súgta neki Géza, s kiment az ajtón.
Klaudiában a feje tetejére állt minden. Harag tornyosult benne az elveszett álmai miatt, mégis furcsa öröm járta át, ugyanakkor  ragaszkodott Tiborhoz, a megtalált nyugalmához is. Csak ne érezné az állandó ürességet a lelkében!  Hol van a tűz, ami lázban tartotta Géza mellett?
Tibor józan tervei nem lelkesítették. Barátok, néha diszkó, s a szülőknél tett vasárnapi ebédek. Jaj, hogy unta mindezt! Nem mozdultak ki a városból, kuporgatták a pénzt lakodalomra, kocsira. Nem, nem ez volt Klaudia álma. Kalandra vágyott, bejárni a világot, ahogyan tervezték akkor. Ám Géza  meghiúsította mindezt.
Este hazaindult, de mágnesként húzta valami a régi híd felé. Géza kocsijának támaszkodva várta őt. Ahogy mellé ért, a fiú váratlanul átölelte. Az esze szabadulni akart, de a szíve nem engedte a lányt. Sokáig szorították egymást, majd Klaudia kibontakozott Géza karjaiból.
-    Ne tedd Klaudia, érzem, hogy te is szeretsz. Gyere velem, Szamóca, bejárjuk a világot, ahogy terveztük.
A régi becézés könnyet csalt a szemébe. Csak állt ott megsemmisülten.
-    Tudom, nagyot hibáztam akkor. Hidd el, azóta is szeretlek. Téged kerestelek minden nőben, csókban, ölelésben. Ne fordulj el tőlem, érted jöttem.
 Klaudia elveszítette józanságát. Ölelték, csókolták egymást, s az eltűnt  láng újra fellobbant benne.
A pitymallat térítette észhez.
-    Vigyél haza most, szedte rendbe a ruháját.
-    Holnap  elutazunk – mondta a kapunál, s megcsókolta a lányt.
Tibor nyugtalanul várta. Tudta, hogy hazajött Géza. Nagyon féltette Klaudiát.
-     Vele voltál?
-    Vele.
Tibor félőrülten rohant ki a házból.  Klaudia elővette a bőröndjét, csomagolt. Gondolatai vadul kergették egymást.
Mit tegyen? Tibor a biztonságos élet, a tűz nélküli nyugalom. Géza a lángoló szerelem és a bizonytalanság.
Aztán lassan kilépett a házból, gondosan bezárta az ajtót, s elindult a kék hegyek felé.  Egyedül.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.